Közzéteszek egy válogatást Juhász Gyula azon verseiből, amelyeket a Máramarosszigeten, illetve az itt töltött tanári évei emlékére írt. Valószínűleg nem teljes a lista, de ez a pár vers tiszta képet nyújt arról, hogy a költőt mennyire ihlették a máramarosi tájak. Itt Dunai Tamás előadásában hallgatható meg két vers, gyönyörű képekkel és kellemes zenei aláfestéssel.
Alleluja! 1906 Pogány Gábor most, ó hozzád suhan e vers, fogadd, Lelkem naponta száll feléd, ha jő az alkonyat. Pogány Isten vagyok igaz, de még nem összetört, Dalok szent légiója ád lelkemnek lágy erőt. S ha unalom szürkén borong a rőt ugar felett, Annál ragyogóbban ragyog Napom, a képzelet! Gábor, Béla, Simon, Dezső jöttök fürgén elém És nem vagyok már egyedül kis Iza Szigetén. S a búsuló füzes között egy nagy árny tart velem, A debreceni histrió, ki itt járt Keleten. S ha e kopár Szigetről ő Margitszigetre ért, Elérem én is tán -- Párizst, nagy álmok szigetét! Az Iza partján 1908 Az Iza partján Kószáltam sokat, Idézgettem nagy, Régi álmokat. A legnagyobb, kit Magyar rög adott, Kinek a legszebb Dallam adatott, Arany járt árván E tájon szegény, Bús magyar sorsa Zord kikeletén. S ahogy méláztam Nyomát kutatón, Ímé fölbukkant Egy vízimalom. Vízimalomról Õ is énekelt A tölgyek alatt, Mikor este lett... Suhan az idő, Vár ránk egy halom, Forog-e még Iza partján A vízimalom? A bús Máramaros 1910 A régi, bánatos, ködös hegyek, A régi, magányos, rögös utak, A bús Máramaros Már elfeledte a dalos utast? Nekem szívemben él e méla táj, Nekem lelkemben sír ez őszi szél, A bús Máramaros, A múlt, a bánatos, Régi borúja síromig kisér. | Máramarossziget 1914 Milyen lehet most a bús Izapart, Hol Arany János nyomait kerestem S ki ballag a vén líceum alatt, Hol hírről szőttem álmot esti csendben? Kozák, kíméld a szép emlékeket, Bús ifjúságom elhagyott tanyáját, Vándor, megállj: itt költő énekelt S diadalt zúgtak itt a méla nyárfák! Idegen: néked minden idegen, Ami örök, szent ifjúság nekem, Add vissza fészkét a szegény madárnak! Ez árva házak engem visszavárnak, Hogy magyar tűzhely melegén merengve, A dalt, mit kezdett, lelkem befejezze! Nefelejcs 1920 II Kis Tisza mentén Mármarosszigetnek Piros tetői ködből integetnek, A messzi és a múlt derűs ködéből, Egy régi őszből és egy régi télből. Az Iza tükre a lelkembe csillan, Hol Arany árnya kószált álmaimban. Első szerelmünk itt tavaszodott még, Ha én csak egyszer ily szomorú volnék! Egy víg majális mámora dereng még, A könnyek fátylán rózsálló nagy emlék. És régi séták útja visz ki messze, Hol hívón kéklik a regés Verecke. Úgy érzem, egy dalt akkor félbehagytam, Eresszetek! Ott vár rám az a dallam! Máramarossziget 1920 Magyar Kelet bazárja volt e város, Fajok tanyája, ódon és kies, Közel az éghez s a magyar határhoz S a vándorló költőhöz is szives. Kegyes atyáknál öreg iskolában Magyart, latint oktattam itten én, Párizs felé szállt akkor ifjú vágyam, Fiatalságom ódon Szigetén. Párizst kerestem és könyvekbe bújtam, Míg az idő szállt -- ó én drága múltam – Örökre meddőn és múlasztva múlt. Egy fiatal lány szeme átvilágol Felém e fényből, mint a másvilágból És vissza, vissza nem visz oda út. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése