Üzenet a túlvilágra, avagy beszámoló a nyár legszebb pillanatairól.

Kedves Anyu!

Tudod jól, hogy egész nyáron melletted voltam, és igyekeztem pótolni téged a családnak adott szeretettel és gondoskodással. Nehéz tanévünk volt mindannyiunknak, de sikeresen bevégeztük tanulmányainkat. Büszke lehetsz Magadra, hogy ilyen kiválóan oktattál bennünket, és felkészítettél az életre. Kár, hogy már nem láthatod a lakást, amiben lakni terveztél, végső formájában. De a nyár alatt sikerült örök lakóhelyed is gyönyörűen elrendezni, mindent úgy, ahogy Te is szeretted volna.

Bocsánatot kell kérjek, hogy csak úgy elmentem otthonról anélkül, hogy utoljára meglátogassalak, és elbúcsúzzak tőled egy csokor virággal. S még egy apró életjelt sem adtam magamról az utóbbi három hét alatt. Fogadd ezért, kérlek, szeretetem ajándékaként az alábbi dalt és a következő részletesebb beszámolómat.

Ugye, két hétig Szegeden voltam, ott meg alig jutott idő pihenésre. Kíváncsi voltam az ottani oktatásra, így sikerrel megpályáztam egy cserediák programot. Így én az ott töltött reggelek többségét (meg amikor csak tudtam) előadásokra járásra használtam ki. Elég sok órára bementem, belekóstoltam biokémia, biofizika és biotechnológia témákba, de voltam orvosi előadáson is. Közöttük meg óriási nagyokat és finomakat ebédeltünk, délután meg mindenféle városlátogató meg csoportos programokon vettem részt az áthallgató diáktársaimmal és a kedves fogadó diákokkal. Nagyon-nagyon tetszett minden, a két hét jóformán nem is volt elég ahhoz, hogy megszokjam rendesen a várost. Éppen kezdtem kiismerni az utcaneveket, közszállítási rendszert, mire ott kellett hagyjuk ezt a szép helyet. Számomra, miután nyár elején már sokadszorra meglátogattam Budapestet, Szeged egy új kihívás volt. Olyasmi, mint amilyen előtt négy évvel ezelőtt álltam, mikor Bukarestből felkerültem Kolozsvárra. Sokkal csendesebb és kevesebb a kocsi – szinte több biciklit láttam az utakon mint négykerekű járműveket. Régi, monumentális épületekkel díszített közterek és gyönyörű szép zöld övezetek hemzsegnek a sok diáktól, fiataltól.

Új emberrel, nem sokkal ismerkedtem, mert a társaság több mint felét ismertem már minimum pár szóváltásból, de volt köztük olyan, aki jó barátom már 6 éve és olyan, akivel 3 éve ugyanazon egyetem padjait koptattuk. De így is jó volt, mert részben voltak nagy közös játékpartyk, séták, táncházak, színház előadás, másrészt meg órákra pl. egyedül jártam, mert a többieket nem volt erőm meggyőzni, hogy velem tartsanak. Így nem éreztem magam egyedül, de nem is nyomasztott egy nagy idegen társaság. Pont akkora volt a társaság, amekkorában gond nélkül el tudok lenni több ideig is. Voltunk Füvészkertben meg Vadasparkban, elsétáltunk a Holt-Maroshoz és a kikötőbe, de ami egyik legjobban tetszett, az a Tisza-part volt. Hiába, ez az, ami összekötött az otthonnal, és egyben Veled is: a rakparton üldögélve a szigeti kiskorombeli Tisza-parti lubickolások jutottak eszembe, a Belvárosi hídon való átgyalogoláskor pedig a Máramarossziget és Aknaszlatina közötti történelmi híd átkocsikázása. Nagy élmény volt még számomra az Anna-fürdő is, életemben először voltam ilyen zárt termálfürdőben, ahol ráadásul ki lehetett próbálni a különböző pezsgőfürdőket, élményzuhanyt, szaunát stb.. Jó volt ellazulni pár órára, s közben régi emlékeket felidézni a mozaikdarabkákat nézegetve.

Az út visszafele kicsit hosszú volt, meg kacifántos, mert sokszor kellett átszálljunk, a határ előtt meg szinte ott maradtunk a lecsatolt vagonban. De a határőrök kedvesek voltak, és figyelmeztettek bennünket mielőtt elindult volna tovább a vonatunk. Kerülő utakon is jöttünk, mert a nekünk pont megfelelő vonat hétvégén nem járt. Na de nem egyedül voltam, így elég gyorsan elszaladt az idő, s mire hazaérkeztem, már éreztem, hogy egy darabka a szívemből ottfelejtődött Szegeden. Remélem, egy következő alkalommal utánamehetek.

A héten meg elkezdődött a kolozsvári diákéletem 5. éve. Még nem találkoztam az új tanáraimmal és csoporttársaimmal, de bízom benne, hogy a következő 2 év is ugyanolyan jó és élménydús lesz, mint az eddigi 4. Különösen nagy izgalmat okoz számomra, hogy legkisebb testvérem is most már a nyomdokunkban halad előre az életben. A szomorúsággal és magányban eltöltött nehéz 12. osztály bevégzése, és pár kudarc megélése után, ő is egyetemista lett az általam elvégzett, olyan nagyon megkedvelt kolozsvári magyar fizikus társaságban.

Vigyázz kérlek ránk ebben a tanévben is, adj erőt, hogy véghezvigyük terveinket.

                                 

Sokszor gondolok rád, legnagyobbik gyermeked:

                                                                                                 Mónika
Kelt Kolozsvárott, 2013. X. hó 6. napján.

Napsugár

www.napsugar.ro/archivum/2000-2001/napsugar-2000-10.pdf

Hogy mit nem talál az ember? :)) Megemlítik, valahol az utolsó oldalakon, hogy küldtem be 4-es koromban egy mesét ami a marslakókkal való találkozásomról egy kirándulás során szólt. Muszáj előkeressem otthon az eredeti, kézzel írt példányt. Mert indigóval írtam annak idején, legyen meg duplán.

Válogatás Juhász Gyula verseiből

Közzéteszek egy válogatást Juhász Gyula azon verseiből, amelyeket a Máramarosszigeten, illetve az itt töltött tanári évei emlékére írt. Valószínűleg nem teljes a lista, de ez a pár vers tiszta képet nyújt arról, hogy a költőt mennyire ihlették a máramarosi tájak. Itt Dunai Tamás előadásában hallgatható meg két vers, gyönyörű képekkel és kellemes zenei aláfestéssel.

Alleluja! 1906 Pogány Gábor most, ó hozzád suhan e vers, fogadd, Lelkem naponta száll feléd, ha jő az alkonyat. Pogány Isten vagyok igaz, de még nem összetört, Dalok szent légiója ád lelkemnek lágy erőt. S ha unalom szürkén borong a rőt ugar felett, Annál ragyogóbban ragyog Napom, a képzelet! Gábor, Béla, Simon, Dezső jöttök fürgén elém És nem vagyok már egyedül kis Iza Szigetén. S a búsuló füzes között egy nagy árny tart velem, A debreceni histrió, ki itt járt Keleten. S ha e kopár Szigetről ő Margitszigetre ért, Elérem én is tán -- Párizst, nagy álmok szigetét! Az Iza partján 1908 Az Iza partján Kószáltam sokat, Idézgettem nagy, Régi álmokat. A legnagyobb, kit Magyar rög adott, Kinek a legszebb Dallam adatott, Arany járt árván E tájon szegény, Bús magyar sorsa Zord kikeletén. S ahogy méláztam Nyomát kutatón, Ímé fölbukkant Egy vízimalom. Vízimalomról Õ is énekelt A tölgyek alatt, Mikor este lett... Suhan az idő, Vár ránk egy halom, Forog-e még Iza partján A vízimalom? A bús Máramaros 1910 A régi, bánatos, ködös hegyek, A régi, magányos, rögös utak, A bús Máramaros Már elfeledte a dalos utast? Nekem szívemben él e méla táj, Nekem lelkemben sír ez őszi szél, A bús Máramaros, A múlt, a bánatos, Régi borúja síromig kisér.

Máramarossziget 1914 Milyen lehet most a bús Izapart, Hol Arany János nyomait kerestem S ki ballag a vén líceum alatt, Hol hírről szőttem álmot esti csendben? Kozák, kíméld a szép emlékeket, Bús ifjúságom elhagyott tanyáját, Vándor, megállj: itt költő énekelt S diadalt zúgtak itt a méla nyárfák! Idegen: néked minden idegen, Ami örök, szent ifjúság nekem, Add vissza fészkét a szegény madárnak! Ez árva házak engem visszavárnak, Hogy magyar tűzhely melegén merengve, A dalt, mit kezdett, lelkem befejezze! Nefelejcs 1920 II Kis Tisza mentén Mármarosszigetnek Piros tetői ködből integetnek, A messzi és a múlt derűs ködéből, Egy régi őszből és egy régi télből. Az Iza tükre a lelkembe csillan, Hol Arany árnya kószált álmaimban. Első szerelmünk itt tavaszodott még, Ha én csak egyszer ily szomorú volnék! Egy víg majális mámora dereng még, A könnyek fátylán rózsálló nagy emlék. És régi séták útja visz ki messze, Hol hívón kéklik a regés Verecke. Úgy érzem, egy dalt akkor félbehagytam, Eresszetek! Ott vár rám az a dallam! Máramarossziget 1920 Magyar Kelet bazárja volt e város, Fajok tanyája, ódon és kies, Közel az éghez s a magyar határhoz S a vándorló költőhöz is szives. Kegyes atyáknál öreg iskolában Magyart, latint oktattam itten én, Párizs felé szállt akkor ifjú vágyam, Fiatalságom ódon Szigetén. Párizst kerestem és könyvekbe bújtam, Míg az idő szállt -- ó én drága múltam – Örökre meddőn és múlasztva múlt. Egy fiatal lány szeme átvilágol Felém e fényből, mint a másvilágból És vissza, vissza nem visz oda út.

Egy emlékezetes hét - barangolások Máramarosban

Szinte lejárt ez a hét is. Jól telt, habár furcsa módon a bőrömben és a többiekkel való családi viszonyban nem éreztem túl jól magam. Azért mert annyi minden változott mióta 12-es lettem, de főleg az utolsó tanévben. Teljesen másak a nyarak, és véleményem szerint az otthoni hangulat. Kezd néha zavarni, ha mind együtt vagyunk, olyan nagy zaj, felfordulás, stressz tud sokszor lenni.

S akkor, hogy-hogy jól telt? Hát azért, mert mivel vendégünk volt, nem végig otthon ültem, s szörnyülködtem, ha kihívtak dolgozni valamit, hanem voltunk olyan helyeken együtt a családdal, ahol kisebb koromban rengeteget jártunk, de vagy 2-3 éve legalább, hogy nem voltam arra. Utána meg a húgommal maradtunk csak itt, mindenki más elment. Ez azt jelenti, hogy: nincs program! Lehet végre délfelé kelni, kicsit rendszertelenebbül enni, és netezni, játszani. Néha ez is kell, pláne vakációban. :D

Akkor felsorolom merre jártunk a napokban, kicsit bővebben is írva a helyekről.

1. Șuior turizmuskomplexus és Mogosa hegycsúcs (Gutin hegység - vulkáni eredetű hegylánc a Keleti-Kárpátok északi vonulatában). 

Előző helyre azért mentünk el szombaton, hogy a Rádióamatőr-szimpóziumra benézzünk. Megnéztük a piacot, a család férfi tagjai beszélgettek közben a többi társukkal. Számomra elég kínai az egész, de kisebb koromban rengeteget voltam én is körülöttük, mikor antennákat húztak fel, vagy verseny közben ki kellett szolgálni őket, ne maradjanak le semmiről. :p Így már ez is egy visszatérő emlék volt.

Bódi-tó

Ezután átmentünk a Mogosa-i felvonószék lábához. Előbb megnéztük egy kicsit a Bódi-tót (730 m magasság), majd felültünk a székre, és felmentünk a csúcsig (1246 m magasság). Itt van egy nagy TV-adó, a táj pedig gyönyörű. Az egész vidéket be lehet látni, beleértve Nagybányát és a közeli településeket. Itt először 2 éves koromban voltam, és kb 3-4 évvel ezelőttig minden nyáron megfordultam ott: volt, hogy 3-4-szer is, de egyszer legalább (édesapám oda járt a július-augusztus szezonban a rádióamatőr-versenyekre, s olyankor a szegény kis kocsi 5 személlyel, csomagokkal, ennivalóval és egy rakás antennával és rádiószerelékekkel megrakva tette meg a szerpentines utat Szigetről odáig). Elegem is lett belőle egy adott pillanatban. De idén már hiányzott. Így nagyon örültem a lehetőségnek, hogy kiruccanjunk odáig. Most csak nézelődni mentünk : fel a hegytetőre, s onnan gyalog jöttünk le a tóig, ahol hagytuk a kocsit. Rengetegszert voltam fent, de gyalog még sosem tettem meg az utat se fel, se le. Jó kis kirándulás volt, nem túl nehéz, de olyan izomlázam kerekedett másnap, hogy 2 napig fájtak a combjaim.

Látvány a sípálya közepéről. Háttérben a Bódi-tó.

Nem sok gombát találtunk lefelé sétálva. Köztük ezt a légyölő galócát.

2. Szaplonca.

Itt nem voltam olyan sokszor, de elégszer, hogy visszaemlékezzek rá. Vidám temetőjéről híres település Szigettől 21 kmre, Szatmárnémeti felé vezető úton. Évekkel ezelőtt a falun végigmenve, szinte minden kapura ki voltak akasztva a helyi lakosok által készített kézimunkák, főleg csergék, jellegzetes motívumokkal. Sőt, az asszonyok kint ültek a kapuban, sodorták a gyapjúszálat, hímeztek, sőt, némelyiknek a szövőszéke is kint volt, és ügyesen dolgoztak a turisták szeme előtt. Most két éve már alig volt egypár kerítésen valami, most meg sehol sem láttam (a temető körüli bazárokat leszámítva). A faluhoz közel pisztrángtenyészet működik már nagyon régen. Mi főképp az ehhez vezető földúton továbbmentünk, majd kis idő múlva egy kis betonhídnál letértünk jobbra. Sokszor piknikeztünk, fürödtünk a patakban ennek a hídnak a lábánál, és mindig felsétáltunk vagy kocsival felmentünk a letérő köves úton. 

Nem messze, pár 100 méterre (kocsival is el lehet jutni) volt régebb egy fürdőház (én már csak romos állapotára emlékszem, 1990-től nem használták), benne kőmedence is volt, a legbelső helyiségben pedig egy ásványvíz forrás. Ezt a két világháború között zsidó kereskedők fejlesztették ki, a emésztőrendszeri- és gyomorpanaszokra jó gyógyvizet hordókba töltötték, és a Tiszán Nyugatra vándoroltak.  

Șipot-vízesés

Ez lehet a Korona-forrás, melynek sós vizét sokáig palackozták is. Most csak egy fa filegória jelzi a helyét, és nincs rendesen kiépítve a kút, ennek ellenére a falusiak járnak oda vízért. Mikor mi ott voltunk, vasárnap délután, tele volt a tisztás kocsikkal, piknikező emberekkel. Nem volt túl kellemes látvány, és sorban álltak a kútnál. Bementünk az erdőbe, és ott, az egyik erdei ásványvízforrásnál megtöltöttünk pár üveget és friss, a földből kibúvó vizet ittunk. Ez valóban jó sós, kicsit "szappan" izű. A "kiépített" kút vize nem annyira sós, de erősebb az alkáli íze, sőt, mivel sok ként tartalmaz, büdöstojás íze-szaga" is van.

Ez alkalommal csak a forrásokhoz mentünk, de ha már itt tartok, akkor el kell mondjam a környék másik turistalátványát is. A Szaplonca patak mellékvizein, több vízesés is létezik. Ezek közül kiskoromban egyet láttam, de sajnos nem tudom biztosan melyik lehetett. Valószínűleg a Nadoșa folyása mentén lévő Șipot-vízesés volt (képek után barangolva a neten, ehhez hasonlítanak leginkább emlékeim). Az előbb is említett hegyi úton kellett továbbmenni, majd egyik helyen, (talán volt ott egy kis emlék-fakereszt) egy kis ösvényen, gyalog le kellett ereszkedni a víz partjára, s a zuhatag lábainál találtuk magunkat. Gyönyörű látvány és "zene": a víz hófehér habokat alkotott a zuhatag lábánál, fölötte a párás levegő ködre emlékeztet, a sebes folyás és a nagy esés pedig eszméletlenül nagy zenebonát csap. Szeretnék egyszer tudatos fejjel megint eljutni oda, akárcsak a környéken lévő Covătari, Custurii, Runcu vízesésekhez is.

3. Rónaszék

Tájkép a domboldalról

Ebbe a kis, régi magyar bányászfaluba a sósvizű fürdője miatt jártunk sokat. Most is fürödni voltunk ott, már vagy 3 éve nem voltunk. Hétfőn délután elég sokan voltak, mivel ünnepnap volt. Megnéztük kívülről az Apafi-kastélyt, és a bányatavat is. Ez utóbbit teljesen benőtte a sás, elláposodott. Szerdán dél körül mentünk el, akkor nagyon kevesen voltak a strandon, és sokkal nagyobb csend.

Jobban szeretjük, mint Aknasugatagot, mert sósabb a fürdő vize, a terület füves, és sokkal csendesebb és kevésbbé zsúfoltabb. Nincsen annyira kiépítve turizmus szempontjából, sőt, szinte egyáltalán. Sós vizét reumás, nőgyógyászati és más betegségek gyógyítására használják.

A máramarosi sóbányák közül a rónaszékit művelik a legrégibb idő óta. A XV. században az itteni sóaknák  Erdély egyik legnevezetesebb családjának, az Apafiaknak a birtokában voltak, akik azért, hogy külső támadások esetén az ott dolgozóknak védelmet kapjanak, ide egy kastélyt építettettek. Apafi Mihály volt erdélyi fejedelem XVII. századbéli vadászkastélya (ún. „Apafi-kastély”) később a bányahivatal (sókamara) székháza lett. A három szintes, eredetileg 1689-re elkészült épület első építési fázisát csak apró részleteiben őrzi, mai alakját a későbbi átalakításoknak köszönheti. Jelenleg az iskola működik benne.

A helység egyik dísze a Nepomuki Szent János barokk szobor és kápolna. 

Rónaszéki római-katolikus templom és Apafi-kastély

A kőből faragott szobor 1741-ben készült el, eredeti helye az egyik sóakna bejárata volt. Kőből van faragva és 1741-ben vitték a bányába, ahonnan 1769-ben költöztették mostani helyére.

Nem messze a szobortól áll a római katolikus templom, mely 1807-1814 között épült. Helyén 1729 óta egy régebbi templom állt. Védőszentje Nepomuki Szent János, benne található Hollósy Simon Madonna-képe, a híres szigeti születésű festőművész és a nagybányai festőiskola megalapítójának egyetlen vallásos tárgyú festménye.

4. Veresmart

Ide szerdán jöttünk el a rónaszéki fürdőzés előtt. Először dédszüleim sírját látogattuk meg, majd átmenve a vasúton és a legelőn, majdnem az erdő aljáig bementünk. Ebbe az erdőbe többször voltunk régen gombázni, az árokban, erdő szélén meg szedret szedni. Most is szedret szedtünk. Rég nem kóstoltam..., úgyszintén a még nem teljesen érett kökényt, melytől "csókra csücsörödik" a szád. 

Veresmart mellett, ahol Dédszüleim házát néztük meg a kocsiból (akkoriban nagy háznak számított, a falu központja volt ott, a legközelebbi szomszéd meg a temetőn túl volt) van Karácsfalu. Itt Ükszüleim lakóházát láthattuk, most tudtam meg melyik is volt az. Meglepődtünk rajta, hogy még most is áll, sőt, lakják is. Ez is "palotának" számított még nem is olyan nagyon rég. :)

Ükszüleim lakóháza Tiszakarácsonyfalván. A kép ukrán címének jelentése: Karácsonyfalvi hucul kunyhó

Nos mára ennyit. Sok gyönyörű képet lehet még nézni a maps.google.com-on, ha képzeletben ezen a vidéken jártok. Egy ideig azt hiszem ez a bejegyzés megteszi. Amúgy sem leszek nagyon netközelben 2 hétig.