Üzenet a túlvilágra, avagy beszámoló a nyár legszebb pillanatairól.

Kedves Anyu!

Tudod jól, hogy egész nyáron melletted voltam, és igyekeztem pótolni téged a családnak adott szeretettel és gondoskodással. Nehéz tanévünk volt mindannyiunknak, de sikeresen bevégeztük tanulmányainkat. Büszke lehetsz Magadra, hogy ilyen kiválóan oktattál bennünket, és felkészítettél az életre. Kár, hogy már nem láthatod a lakást, amiben lakni terveztél, végső formájában. De a nyár alatt sikerült örök lakóhelyed is gyönyörűen elrendezni, mindent úgy, ahogy Te is szeretted volna.

Bocsánatot kell kérjek, hogy csak úgy elmentem otthonról anélkül, hogy utoljára meglátogassalak, és elbúcsúzzak tőled egy csokor virággal. S még egy apró életjelt sem adtam magamról az utóbbi három hét alatt. Fogadd ezért, kérlek, szeretetem ajándékaként az alábbi dalt és a következő részletesebb beszámolómat.

Ugye, két hétig Szegeden voltam, ott meg alig jutott idő pihenésre. Kíváncsi voltam az ottani oktatásra, így sikerrel megpályáztam egy cserediák programot. Így én az ott töltött reggelek többségét (meg amikor csak tudtam) előadásokra járásra használtam ki. Elég sok órára bementem, belekóstoltam biokémia, biofizika és biotechnológia témákba, de voltam orvosi előadáson is. Közöttük meg óriási nagyokat és finomakat ebédeltünk, délután meg mindenféle városlátogató meg csoportos programokon vettem részt az áthallgató diáktársaimmal és a kedves fogadó diákokkal. Nagyon-nagyon tetszett minden, a két hét jóformán nem is volt elég ahhoz, hogy megszokjam rendesen a várost. Éppen kezdtem kiismerni az utcaneveket, közszállítási rendszert, mire ott kellett hagyjuk ezt a szép helyet. Számomra, miután nyár elején már sokadszorra meglátogattam Budapestet, Szeged egy új kihívás volt. Olyasmi, mint amilyen előtt négy évvel ezelőtt álltam, mikor Bukarestből felkerültem Kolozsvárra. Sokkal csendesebb és kevesebb a kocsi – szinte több biciklit láttam az utakon mint négykerekű járműveket. Régi, monumentális épületekkel díszített közterek és gyönyörű szép zöld övezetek hemzsegnek a sok diáktól, fiataltól.

Új emberrel, nem sokkal ismerkedtem, mert a társaság több mint felét ismertem már minimum pár szóváltásból, de volt köztük olyan, aki jó barátom már 6 éve és olyan, akivel 3 éve ugyanazon egyetem padjait koptattuk. De így is jó volt, mert részben voltak nagy közös játékpartyk, séták, táncházak, színház előadás, másrészt meg órákra pl. egyedül jártam, mert a többieket nem volt erőm meggyőzni, hogy velem tartsanak. Így nem éreztem magam egyedül, de nem is nyomasztott egy nagy idegen társaság. Pont akkora volt a társaság, amekkorában gond nélkül el tudok lenni több ideig is. Voltunk Füvészkertben meg Vadasparkban, elsétáltunk a Holt-Maroshoz és a kikötőbe, de ami egyik legjobban tetszett, az a Tisza-part volt. Hiába, ez az, ami összekötött az otthonnal, és egyben Veled is: a rakparton üldögélve a szigeti kiskorombeli Tisza-parti lubickolások jutottak eszembe, a Belvárosi hídon való átgyalogoláskor pedig a Máramarossziget és Aknaszlatina közötti történelmi híd átkocsikázása. Nagy élmény volt még számomra az Anna-fürdő is, életemben először voltam ilyen zárt termálfürdőben, ahol ráadásul ki lehetett próbálni a különböző pezsgőfürdőket, élményzuhanyt, szaunát stb.. Jó volt ellazulni pár órára, s közben régi emlékeket felidézni a mozaikdarabkákat nézegetve.

Az út visszafele kicsit hosszú volt, meg kacifántos, mert sokszor kellett átszálljunk, a határ előtt meg szinte ott maradtunk a lecsatolt vagonban. De a határőrök kedvesek voltak, és figyelmeztettek bennünket mielőtt elindult volna tovább a vonatunk. Kerülő utakon is jöttünk, mert a nekünk pont megfelelő vonat hétvégén nem járt. Na de nem egyedül voltam, így elég gyorsan elszaladt az idő, s mire hazaérkeztem, már éreztem, hogy egy darabka a szívemből ottfelejtődött Szegeden. Remélem, egy következő alkalommal utánamehetek.

A héten meg elkezdődött a kolozsvári diákéletem 5. éve. Még nem találkoztam az új tanáraimmal és csoporttársaimmal, de bízom benne, hogy a következő 2 év is ugyanolyan jó és élménydús lesz, mint az eddigi 4. Különösen nagy izgalmat okoz számomra, hogy legkisebb testvérem is most már a nyomdokunkban halad előre az életben. A szomorúsággal és magányban eltöltött nehéz 12. osztály bevégzése, és pár kudarc megélése után, ő is egyetemista lett az általam elvégzett, olyan nagyon megkedvelt kolozsvári magyar fizikus társaságban.

Vigyázz kérlek ránk ebben a tanévben is, adj erőt, hogy véghezvigyük terveinket.

                                 

Sokszor gondolok rád, legnagyobbik gyermeked:

                                                                                                 Mónika
Kelt Kolozsvárott, 2013. X. hó 6. napján.