A fenti linken érhető el egy nagyon régen írt monológom. Nem nagy szám, csak most eszembe jutott. Kilencedikes koromban írtam, első IKV-mon, az iskolai (megyei) szakaszon. Jaj...az egy nagy kín volt számomra (mint minden IKV egyébként, amin résztvettem :D ). Egész délután kínlódtam valami ötleteket összekaparni vagy 2 feladat megoldásához a tizenvalahányból, választásra. Végül valami nyomorék fordítást megírtam, románból, valami nőről szólt, aki ült egy szobában, és elaludt egy széken; elég morbid volt, azt hiszem. Ezt a monológot pedig emlékszem, hogy másnap tornaóra közepette gondoltam hamar ki, és írtam le, a sarokba kuporodva. Az volt a kikötés, hogy egyetlenegy mondatból álljon, és tartalmazzon valahány megadott, összefüggéstelen szót. Tiszta röhej, mi jött ki, s ráadásul meg is nyertem a IX-X. osztályos kategóriában az első helyet, na meg a lehetőséget, hogy elmenjek az országosra. Végül nem mentem el, de az interneten a Látó folyóirat honlapján megjelent ez a rövid írásom. Egy kicsit büszke vagyok rá, mert az egyedüli ilyenszerű megjelenése a nevemnek a nagy világhálón.
Közben megtaláltam a neten a tételeket is. A 7-es és a 3-as feladatokról beszéltem.
Bemásoltam ide is a monológot, hogy kiemelhessem a szavakat:
Nagyon unalmas ez az utazás, és semmirevaló; kinézek az ablakon, de semmi érdekeset nem látok: a hegyormon egy szirti kecske, van neki szarva; a közelében egy kisasszony csodálja tejjel teli tőgyét; inna belőle, ezért reszketve odalép melle és megsimogatja; halad a vonat: egy fenyőerdőbe érünk, ahol természetjárók keresik a cserkészjelvényeket, fenyőtobozokat gyűjtögetve; később egy faluba ér a vonat és megáll, látok egy spanyolfalat, de mögé nem; feltételezem, hogy egy munkás ceruzaelemet tesz a zseblámpájába, ide-oda sétálgat, majd egy trafószekrényhez közeledik; engem közben elkapott a melankólia, nem is tudom, miért; mert én ártatlan vagyok, mint a maszületett bárány.
