Bálintffy Etelka: Mért ne lennék én víg...

Tavalyi születésnapi virágjaim :)
Tavaszról csakis ez juthatott eszembe.

Mért ne lennék én víg, mért ne játszodoznám,

Ha a tiszta égről fényes nap mosolyg rám?

Itt a tavasz újra, lombja lesz a fának,

S mért ne örülhetnék a kis ibolyának

Úgy, mint egykor régen!

Mért ne lennék én víg, mért ne örülhetnék,

Hisz nem is volt régen, évek sem teltek még,

Mikor egy kis fűszál, a virágos lombok,

Vagy a párjok után búgó vad galambok

Dalra csábítottak.

Oh, te szép pusztai, vad pusztai élet!

Felmerül lelkemben még mostan is képed.

Azt a pusztaságot, mely elnyúlt az égig,

Játszodozó csermely hasította végig,

Nem bírom feledni.

Nem bírlak feledni, dalos kis madárkám,

Döngicsélő kis méh lenn a szőlő árkán,

Zöld vetések szélén pirosló virágok,

Kicsi méhecském...ezt is tavaly tavasszal készítettem.

Sokszor gondolok én könnyezve reátok

Innen a távolból.

Pedig oh, mily nagyon, nagyon boldog lettem, 

El is értem mindent, amit elérhettem,

Van boldog családom, s kis szerető gyermek

Játszi enyelgéssel, nyájasan ölel meg

Puha kis kezével!

S hogy mégis merengjek a nagy pusztaságon,

Ahol eltöltöttem első ifjuságom,

Ahol nem láttam mást, csak földet és eget,

Hogy ne feledjelek, alföldem, tégedet,

Soh` se hittem volna!