Egy emlékezetes hét - barangolások Máramarosban

Szinte lejárt ez a hét is. Jól telt, habár furcsa módon a bőrömben és a többiekkel való családi viszonyban nem éreztem túl jól magam. Azért mert annyi minden változott mióta 12-es lettem, de főleg az utolsó tanévben. Teljesen másak a nyarak, és véleményem szerint az otthoni hangulat. Kezd néha zavarni, ha mind együtt vagyunk, olyan nagy zaj, felfordulás, stressz tud sokszor lenni.

S akkor, hogy-hogy jól telt? Hát azért, mert mivel vendégünk volt, nem végig otthon ültem, s szörnyülködtem, ha kihívtak dolgozni valamit, hanem voltunk olyan helyeken együtt a családdal, ahol kisebb koromban rengeteget jártunk, de vagy 2-3 éve legalább, hogy nem voltam arra. Utána meg a húgommal maradtunk csak itt, mindenki más elment. Ez azt jelenti, hogy: nincs program! Lehet végre délfelé kelni, kicsit rendszertelenebbül enni, és netezni, játszani. Néha ez is kell, pláne vakációban. :D

Akkor felsorolom merre jártunk a napokban, kicsit bővebben is írva a helyekről.

1. Șuior turizmuskomplexus és Mogosa hegycsúcs (Gutin hegység - vulkáni eredetű hegylánc a Keleti-Kárpátok északi vonulatában). 

Előző helyre azért mentünk el szombaton, hogy a Rádióamatőr-szimpóziumra benézzünk. Megnéztük a piacot, a család férfi tagjai beszélgettek közben a többi társukkal. Számomra elég kínai az egész, de kisebb koromban rengeteget voltam én is körülöttük, mikor antennákat húztak fel, vagy verseny közben ki kellett szolgálni őket, ne maradjanak le semmiről. :p Így már ez is egy visszatérő emlék volt.

Bódi-tó

Ezután átmentünk a Mogosa-i felvonószék lábához. Előbb megnéztük egy kicsit a Bódi-tót (730 m magasság), majd felültünk a székre, és felmentünk a csúcsig (1246 m magasság). Itt van egy nagy TV-adó, a táj pedig gyönyörű. Az egész vidéket be lehet látni, beleértve Nagybányát és a közeli településeket. Itt először 2 éves koromban voltam, és kb 3-4 évvel ezelőttig minden nyáron megfordultam ott: volt, hogy 3-4-szer is, de egyszer legalább (édesapám oda járt a július-augusztus szezonban a rádióamatőr-versenyekre, s olyankor a szegény kis kocsi 5 személlyel, csomagokkal, ennivalóval és egy rakás antennával és rádiószerelékekkel megrakva tette meg a szerpentines utat Szigetről odáig). Elegem is lett belőle egy adott pillanatban. De idén már hiányzott. Így nagyon örültem a lehetőségnek, hogy kiruccanjunk odáig. Most csak nézelődni mentünk : fel a hegytetőre, s onnan gyalog jöttünk le a tóig, ahol hagytuk a kocsit. Rengetegszert voltam fent, de gyalog még sosem tettem meg az utat se fel, se le. Jó kis kirándulás volt, nem túl nehéz, de olyan izomlázam kerekedett másnap, hogy 2 napig fájtak a combjaim.

Látvány a sípálya közepéről. Háttérben a Bódi-tó.

Nem sok gombát találtunk lefelé sétálva. Köztük ezt a légyölő galócát.

2. Szaplonca.

Itt nem voltam olyan sokszor, de elégszer, hogy visszaemlékezzek rá. Vidám temetőjéről híres település Szigettől 21 kmre, Szatmárnémeti felé vezető úton. Évekkel ezelőtt a falun végigmenve, szinte minden kapura ki voltak akasztva a helyi lakosok által készített kézimunkák, főleg csergék, jellegzetes motívumokkal. Sőt, az asszonyok kint ültek a kapuban, sodorták a gyapjúszálat, hímeztek, sőt, némelyiknek a szövőszéke is kint volt, és ügyesen dolgoztak a turisták szeme előtt. Most két éve már alig volt egypár kerítésen valami, most meg sehol sem láttam (a temető körüli bazárokat leszámítva). A faluhoz közel pisztrángtenyészet működik már nagyon régen. Mi főképp az ehhez vezető földúton továbbmentünk, majd kis idő múlva egy kis betonhídnál letértünk jobbra. Sokszor piknikeztünk, fürödtünk a patakban ennek a hídnak a lábánál, és mindig felsétáltunk vagy kocsival felmentünk a letérő köves úton. 

Nem messze, pár 100 méterre (kocsival is el lehet jutni) volt régebb egy fürdőház (én már csak romos állapotára emlékszem, 1990-től nem használták), benne kőmedence is volt, a legbelső helyiségben pedig egy ásványvíz forrás. Ezt a két világháború között zsidó kereskedők fejlesztették ki, a emésztőrendszeri- és gyomorpanaszokra jó gyógyvizet hordókba töltötték, és a Tiszán Nyugatra vándoroltak.  

Șipot-vízesés

Ez lehet a Korona-forrás, melynek sós vizét sokáig palackozták is. Most csak egy fa filegória jelzi a helyét, és nincs rendesen kiépítve a kút, ennek ellenére a falusiak járnak oda vízért. Mikor mi ott voltunk, vasárnap délután, tele volt a tisztás kocsikkal, piknikező emberekkel. Nem volt túl kellemes látvány, és sorban álltak a kútnál. Bementünk az erdőbe, és ott, az egyik erdei ásványvízforrásnál megtöltöttünk pár üveget és friss, a földből kibúvó vizet ittunk. Ez valóban jó sós, kicsit "szappan" izű. A "kiépített" kút vize nem annyira sós, de erősebb az alkáli íze, sőt, mivel sok ként tartalmaz, büdöstojás íze-szaga" is van.

Ez alkalommal csak a forrásokhoz mentünk, de ha már itt tartok, akkor el kell mondjam a környék másik turistalátványát is. A Szaplonca patak mellékvizein, több vízesés is létezik. Ezek közül kiskoromban egyet láttam, de sajnos nem tudom biztosan melyik lehetett. Valószínűleg a Nadoșa folyása mentén lévő Șipot-vízesés volt (képek után barangolva a neten, ehhez hasonlítanak leginkább emlékeim). Az előbb is említett hegyi úton kellett továbbmenni, majd egyik helyen, (talán volt ott egy kis emlék-fakereszt) egy kis ösvényen, gyalog le kellett ereszkedni a víz partjára, s a zuhatag lábainál találtuk magunkat. Gyönyörű látvány és "zene": a víz hófehér habokat alkotott a zuhatag lábánál, fölötte a párás levegő ködre emlékeztet, a sebes folyás és a nagy esés pedig eszméletlenül nagy zenebonát csap. Szeretnék egyszer tudatos fejjel megint eljutni oda, akárcsak a környéken lévő Covătari, Custurii, Runcu vízesésekhez is.

3. Rónaszék

Tájkép a domboldalról

Ebbe a kis, régi magyar bányászfaluba a sósvizű fürdője miatt jártunk sokat. Most is fürödni voltunk ott, már vagy 3 éve nem voltunk. Hétfőn délután elég sokan voltak, mivel ünnepnap volt. Megnéztük kívülről az Apafi-kastélyt, és a bányatavat is. Ez utóbbit teljesen benőtte a sás, elláposodott. Szerdán dél körül mentünk el, akkor nagyon kevesen voltak a strandon, és sokkal nagyobb csend.

Jobban szeretjük, mint Aknasugatagot, mert sósabb a fürdő vize, a terület füves, és sokkal csendesebb és kevésbbé zsúfoltabb. Nincsen annyira kiépítve turizmus szempontjából, sőt, szinte egyáltalán. Sós vizét reumás, nőgyógyászati és más betegségek gyógyítására használják.

A máramarosi sóbányák közül a rónaszékit művelik a legrégibb idő óta. A XV. században az itteni sóaknák  Erdély egyik legnevezetesebb családjának, az Apafiaknak a birtokában voltak, akik azért, hogy külső támadások esetén az ott dolgozóknak védelmet kapjanak, ide egy kastélyt építettettek. Apafi Mihály volt erdélyi fejedelem XVII. századbéli vadászkastélya (ún. „Apafi-kastély”) később a bányahivatal (sókamara) székháza lett. A három szintes, eredetileg 1689-re elkészült épület első építési fázisát csak apró részleteiben őrzi, mai alakját a későbbi átalakításoknak köszönheti. Jelenleg az iskola működik benne.

A helység egyik dísze a Nepomuki Szent János barokk szobor és kápolna. 

Rónaszéki római-katolikus templom és Apafi-kastély

A kőből faragott szobor 1741-ben készült el, eredeti helye az egyik sóakna bejárata volt. Kőből van faragva és 1741-ben vitték a bányába, ahonnan 1769-ben költöztették mostani helyére.

Nem messze a szobortól áll a római katolikus templom, mely 1807-1814 között épült. Helyén 1729 óta egy régebbi templom állt. Védőszentje Nepomuki Szent János, benne található Hollósy Simon Madonna-képe, a híres szigeti születésű festőművész és a nagybányai festőiskola megalapítójának egyetlen vallásos tárgyú festménye.

4. Veresmart

Ide szerdán jöttünk el a rónaszéki fürdőzés előtt. Először dédszüleim sírját látogattuk meg, majd átmenve a vasúton és a legelőn, majdnem az erdő aljáig bementünk. Ebbe az erdőbe többször voltunk régen gombázni, az árokban, erdő szélén meg szedret szedni. Most is szedret szedtünk. Rég nem kóstoltam..., úgyszintén a még nem teljesen érett kökényt, melytől "csókra csücsörödik" a szád. 

Veresmart mellett, ahol Dédszüleim házát néztük meg a kocsiból (akkoriban nagy háznak számított, a falu központja volt ott, a legközelebbi szomszéd meg a temetőn túl volt) van Karácsfalu. Itt Ükszüleim lakóházát láthattuk, most tudtam meg melyik is volt az. Meglepődtünk rajta, hogy még most is áll, sőt, lakják is. Ez is "palotának" számított még nem is olyan nagyon rég. :)

Ükszüleim lakóháza Tiszakarácsonyfalván. A kép ukrán címének jelentése: Karácsonyfalvi hucul kunyhó

Nos mára ennyit. Sok gyönyörű képet lehet még nézni a maps.google.com-on, ha képzeletben ezen a vidéken jártok. Egy ideig azt hiszem ez a bejegyzés megteszi. Amúgy sem leszek nagyon netközelben 2 hétig.