Cluj as You Think

19 October 2013, Cluj as You Think | 1000 day journey blog

Üzenet a túlvilágra, avagy beszámoló a nyár legszebb pillanatairól.

Kedves Anyu!

Tudod jól, hogy egész nyáron melletted voltam, és igyekeztem pótolni téged a családnak adott szeretettel és gondoskodással. Nehéz tanévünk volt mindannyiunknak, de sikeresen bevégeztük tanulmányainkat. Büszke lehetsz Magadra, hogy ilyen kiválóan oktattál bennünket, és felkészítettél az életre. Kár, hogy már nem láthatod a lakást, amiben lakni terveztél, végső formájában. De a nyár alatt sikerült örök lakóhelyed is gyönyörűen elrendezni, mindent úgy, ahogy Te is szeretted volna.

Bocsánatot kell kérjek, hogy csak úgy elmentem otthonról anélkül, hogy utoljára meglátogassalak, és elbúcsúzzak tőled egy csokor virággal. S még egy apró életjelt sem adtam magamról az utóbbi három hét alatt. Fogadd ezért, kérlek, szeretetem ajándékaként az alábbi dalt és a következő részletesebb beszámolómat.

Ugye, két hétig Szegeden voltam, ott meg alig jutott idő pihenésre. Kíváncsi voltam az ottani oktatásra, így sikerrel megpályáztam egy cserediák programot. Így én az ott töltött reggelek többségét (meg amikor csak tudtam) előadásokra járásra használtam ki. Elég sok órára bementem, belekóstoltam biokémia, biofizika és biotechnológia témákba, de voltam orvosi előadáson is. Közöttük meg óriási nagyokat és finomakat ebédeltünk, délután meg mindenféle városlátogató meg csoportos programokon vettem részt az áthallgató diáktársaimmal és a kedves fogadó diákokkal. Nagyon-nagyon tetszett minden, a két hét jóformán nem is volt elég ahhoz, hogy megszokjam rendesen a várost. Éppen kezdtem kiismerni az utcaneveket, közszállítási rendszert, mire ott kellett hagyjuk ezt a szép helyet. Számomra, miután nyár elején már sokadszorra meglátogattam Budapestet, Szeged egy új kihívás volt. Olyasmi, mint amilyen előtt négy évvel ezelőtt álltam, mikor Bukarestből felkerültem Kolozsvárra. Sokkal csendesebb és kevesebb a kocsi – szinte több biciklit láttam az utakon mint négykerekű járműveket. Régi, monumentális épületekkel díszített közterek és gyönyörű szép zöld övezetek hemzsegnek a sok diáktól, fiataltól.

Új emberrel, nem sokkal ismerkedtem, mert a társaság több mint felét ismertem már minimum pár szóváltásból, de volt köztük olyan, aki jó barátom már 6 éve és olyan, akivel 3 éve ugyanazon egyetem padjait koptattuk. De így is jó volt, mert részben voltak nagy közös játékpartyk, séták, táncházak, színház előadás, másrészt meg órákra pl. egyedül jártam, mert a többieket nem volt erőm meggyőzni, hogy velem tartsanak. Így nem éreztem magam egyedül, de nem is nyomasztott egy nagy idegen társaság. Pont akkora volt a társaság, amekkorában gond nélkül el tudok lenni több ideig is. Voltunk Füvészkertben meg Vadasparkban, elsétáltunk a Holt-Maroshoz és a kikötőbe, de ami egyik legjobban tetszett, az a Tisza-part volt. Hiába, ez az, ami összekötött az otthonnal, és egyben Veled is: a rakparton üldögélve a szigeti kiskorombeli Tisza-parti lubickolások jutottak eszembe, a Belvárosi hídon való átgyalogoláskor pedig a Máramarossziget és Aknaszlatina közötti történelmi híd átkocsikázása. Nagy élmény volt még számomra az Anna-fürdő is, életemben először voltam ilyen zárt termálfürdőben, ahol ráadásul ki lehetett próbálni a különböző pezsgőfürdőket, élményzuhanyt, szaunát stb.. Jó volt ellazulni pár órára, s közben régi emlékeket felidézni a mozaikdarabkákat nézegetve.

Az út visszafele kicsit hosszú volt, meg kacifántos, mert sokszor kellett átszálljunk, a határ előtt meg szinte ott maradtunk a lecsatolt vagonban. De a határőrök kedvesek voltak, és figyelmeztettek bennünket mielőtt elindult volna tovább a vonatunk. Kerülő utakon is jöttünk, mert a nekünk pont megfelelő vonat hétvégén nem járt. Na de nem egyedül voltam, így elég gyorsan elszaladt az idő, s mire hazaérkeztem, már éreztem, hogy egy darabka a szívemből ottfelejtődött Szegeden. Remélem, egy következő alkalommal utánamehetek.

A héten meg elkezdődött a kolozsvári diákéletem 5. éve. Még nem találkoztam az új tanáraimmal és csoporttársaimmal, de bízom benne, hogy a következő 2 év is ugyanolyan jó és élménydús lesz, mint az eddigi 4. Különösen nagy izgalmat okoz számomra, hogy legkisebb testvérem is most már a nyomdokunkban halad előre az életben. A szomorúsággal és magányban eltöltött nehéz 12. osztály bevégzése, és pár kudarc megélése után, ő is egyetemista lett az általam elvégzett, olyan nagyon megkedvelt kolozsvári magyar fizikus társaságban.

Vigyázz kérlek ránk ebben a tanévben is, adj erőt, hogy véghezvigyük terveinket.

                                 

Sokszor gondolok rád, legnagyobbik gyermeked:

                                                                                                 Mónika
Kelt Kolozsvárott, 2013. X. hó 6. napján.

November

Hejj, de rég nem írtam...

Márpedig azért, mert már nem böngészek annyit össze-vissza a neten. Nincs időm. Meg a helyek, amiket nézegettem is ritkábban frissítenek. :p

Éppen ezért, most egy kicsit egyébről írok. Éspedig arról, hogyan telt el ez a másfél hónap egyetem. Pontosabban egyik-másik hétvége. 

Október utolsó hétvégéjén elruccantam húgommal Szigetre. Főképp meleg ruhákért kellett mennünk, mert ugyebár jön már a tél, és a hideg már rég a nyakunkon van. Kb. csak 28 órát voltunk ott, de kihasználtuk. Szombat délután betakarítottuk a kertet és a gyümölcsöst. Volt mit szedni, és elraktározni a pincében: karalábé, sárgarépa, bab, cékla - a veteményesben; alma, birsalma, szőlő - a gyümölcsösben; kardvirág- és dáliagyökerek - a kerítés alatt. Ez volt az első őszi betakarításom, ugyanúgy, ahogyan az első alkalommal láttam Máramaros tájait ősz kellős közepén. 

Szó ami szó - megérte megalapítani a nagybányai festőiskolát! Valóban: csodás színekben pompázik a hegyoldal, a Tisza vize meglepően tisztán és nyugodtan folyik a távoli Alföld felé. Mindenhol betakarították a termést, vagy ez folyamatban van. Mindenhol szép, de talán mégis e tájak melengetik leginkább a szívemet. Ősszel és tavasszal, télen és nyáron - azzal a feltétellel, hogy puszta természet legyen, emberi beavatkozás, csúfítás nélkül. És legyen csend, tisztaság, békesség. 

A vasárnap meg épp oly meghitt és ünnepies volt, mint amennyire termékeny a szombat. Keresztanyáinkkal ünnepi istentiszteletre mentünk, és együtt vettünk Úrvacsorát is. Ezt annyira fontosnak tartottam akkor. Éreztem, hogy a család (hacsak egy része is) együtt volt, minden generációból valaki. Egyfajta életcélt is mutatott: lényeges, hogy a jelenlegi és a majdani családom összetartson, és tisztelettel ünnepelje a pihenőnapokat, becsülje a valódi értékeket.

A következő esemény ami megintcsak egy hasznos élménynek mondható, az a nagyváradi Schwartz Emlékverseny volt. Második természettudományos versenyem. Tavalyhoz hasonlóan, négyen mentünk a kolozsvári egyetemet képviselni, mind fizikások. Ugyancsak tavalyhoz hasonlóan, a program nagyon zsúfolt volt, de mivel már láttam tavaly és régebben is Nagyváradot, idén inkább a versenyekre, előadásokra fektettem a hangsúlyt. Részt is vettem minden programban. A nap végére nagyon kifáradtam, és szinte semmivel sem maradtam, de akkor is hasznosnak tartom. Elsősorban azért, mert a szokványos iskolai módtól eltérően kellett feladatokat megoldani, minden különösebb környezetben. Szeretek versenyre járni, mert kihívásokat jelentenek nekem, és az esetleges gyengébb teljesítmény nem tud elkeseríteni. Annál inkább örvendek a jó eredményeknek. Idén egyik versenyen sem lettem díjazott, mert összekevertek minket a 12-esekkel, meg nem is voltam felkészülve. Én személy szerint meg vagyok elégedve magammal, annak ellenére, hogy azért valamivel többre számítottam. Jól telt a nap, (habár tavaly valamivel mintha jobb volt, de az már teljesen máshova tartozik, miért érzem így): az előadások nagyon érdekesek, magas színvonalúak voltak, és a nap végére még szórakozásra és agytornára is sor került. Megcsodáltam a szép látványokat a ködkamrában (a kozmikus háttérsugárzást, és az atomnál kisebb elemi részecskék sugárzásait), és a nagy teljesítményű lézerek pár alkalmazását. Sőt, még esti fényekben a környéket is sikerült megcsodálni, sétálni a Kőrös-parton, füstös és zajos kocsmában sörözni és dumálni. Jó volt a társaság is, és pár ismerőssel is összefutottam. Azt hiszem ez megint egy olyan alkalom volt, amivel lassan búcsút vehetek az iskolás korombeli tevékenységektől. Ezentúl már nem táborokba és versenyekre lesz alkalmam járni, hanem esetleg nyári egyetemekre, szakmai gyakorlatokra...

Visszatérve: Az utóbbi hetek elég színesen teltek, de sajnos elhanyagoltam kicsit az egyetemet. Valamivel több hangsúlyt fektettem az ismerősökkel való találkozásokra, csoporttevékenységekre. Lazábban vettem a kötelességeket is. Néha kezdtem érezni, hogy sok, néha meg hogy bírom még. Minden esetre jó lenne visszaállni a helyes ritmusba, legalábbis az elkövetkező 2-3 hétre, mert ha nem, drasztikus következmények lesznek.

S ezzel pontot is teszek az első személyesebb bejegyzésemnek a végére. Ha valami érdekes történik még, lehet be fogok számolni. Addig is: minden olvasónak további szép őszutót kívánok!