November

Hejj, de rég nem írtam...

Márpedig azért, mert már nem böngészek annyit össze-vissza a neten. Nincs időm. Meg a helyek, amiket nézegettem is ritkábban frissítenek. :p

Éppen ezért, most egy kicsit egyébről írok. Éspedig arról, hogyan telt el ez a másfél hónap egyetem. Pontosabban egyik-másik hétvége. 

Október utolsó hétvégéjén elruccantam húgommal Szigetre. Főképp meleg ruhákért kellett mennünk, mert ugyebár jön már a tél, és a hideg már rég a nyakunkon van. Kb. csak 28 órát voltunk ott, de kihasználtuk. Szombat délután betakarítottuk a kertet és a gyümölcsöst. Volt mit szedni, és elraktározni a pincében: karalábé, sárgarépa, bab, cékla - a veteményesben; alma, birsalma, szőlő - a gyümölcsösben; kardvirág- és dáliagyökerek - a kerítés alatt. Ez volt az első őszi betakarításom, ugyanúgy, ahogyan az első alkalommal láttam Máramaros tájait ősz kellős közepén. 

Szó ami szó - megérte megalapítani a nagybányai festőiskolát! Valóban: csodás színekben pompázik a hegyoldal, a Tisza vize meglepően tisztán és nyugodtan folyik a távoli Alföld felé. Mindenhol betakarították a termést, vagy ez folyamatban van. Mindenhol szép, de talán mégis e tájak melengetik leginkább a szívemet. Ősszel és tavasszal, télen és nyáron - azzal a feltétellel, hogy puszta természet legyen, emberi beavatkozás, csúfítás nélkül. És legyen csend, tisztaság, békesség. 

A vasárnap meg épp oly meghitt és ünnepies volt, mint amennyire termékeny a szombat. Keresztanyáinkkal ünnepi istentiszteletre mentünk, és együtt vettünk Úrvacsorát is. Ezt annyira fontosnak tartottam akkor. Éreztem, hogy a család (hacsak egy része is) együtt volt, minden generációból valaki. Egyfajta életcélt is mutatott: lényeges, hogy a jelenlegi és a majdani családom összetartson, és tisztelettel ünnepelje a pihenőnapokat, becsülje a valódi értékeket.

A következő esemény ami megintcsak egy hasznos élménynek mondható, az a nagyváradi Schwartz Emlékverseny volt. Második természettudományos versenyem. Tavalyhoz hasonlóan, négyen mentünk a kolozsvári egyetemet képviselni, mind fizikások. Ugyancsak tavalyhoz hasonlóan, a program nagyon zsúfolt volt, de mivel már láttam tavaly és régebben is Nagyváradot, idén inkább a versenyekre, előadásokra fektettem a hangsúlyt. Részt is vettem minden programban. A nap végére nagyon kifáradtam, és szinte semmivel sem maradtam, de akkor is hasznosnak tartom. Elsősorban azért, mert a szokványos iskolai módtól eltérően kellett feladatokat megoldani, minden különösebb környezetben. Szeretek versenyre járni, mert kihívásokat jelentenek nekem, és az esetleges gyengébb teljesítmény nem tud elkeseríteni. Annál inkább örvendek a jó eredményeknek. Idén egyik versenyen sem lettem díjazott, mert összekevertek minket a 12-esekkel, meg nem is voltam felkészülve. Én személy szerint meg vagyok elégedve magammal, annak ellenére, hogy azért valamivel többre számítottam. Jól telt a nap, (habár tavaly valamivel mintha jobb volt, de az már teljesen máshova tartozik, miért érzem így): az előadások nagyon érdekesek, magas színvonalúak voltak, és a nap végére még szórakozásra és agytornára is sor került. Megcsodáltam a szép látványokat a ködkamrában (a kozmikus háttérsugárzást, és az atomnál kisebb elemi részecskék sugárzásait), és a nagy teljesítményű lézerek pár alkalmazását. Sőt, még esti fényekben a környéket is sikerült megcsodálni, sétálni a Kőrös-parton, füstös és zajos kocsmában sörözni és dumálni. Jó volt a társaság is, és pár ismerőssel is összefutottam. Azt hiszem ez megint egy olyan alkalom volt, amivel lassan búcsút vehetek az iskolás korombeli tevékenységektől. Ezentúl már nem táborokba és versenyekre lesz alkalmam járni, hanem esetleg nyári egyetemekre, szakmai gyakorlatokra...

Visszatérve: Az utóbbi hetek elég színesen teltek, de sajnos elhanyagoltam kicsit az egyetemet. Valamivel több hangsúlyt fektettem az ismerősökkel való találkozásokra, csoporttevékenységekre. Lazábban vettem a kötelességeket is. Néha kezdtem érezni, hogy sok, néha meg hogy bírom még. Minden esetre jó lenne visszaállni a helyes ritmusba, legalábbis az elkövetkező 2-3 hétre, mert ha nem, drasztikus következmények lesznek.

S ezzel pontot is teszek az első személyesebb bejegyzésemnek a végére. Ha valami érdekes történik még, lehet be fogok számolni. Addig is: minden olvasónak további szép őszutót kívánok!